A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. november 8-án, évközi 32. vasárnap

Jövő héten újra szeretettel várjuk I-VIII. osztályosokat és a bérmálkozásra készülő fiatalokat a plébániai hittanórára, katekézisre a megszokott órarend szerint.

November 11-én, szerdán lesz a Caritas csoport havi találkozója 17,00 órakor a plébánián.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas idén is megszervezi a Szent Erzsébet gyűjtést – jövő vasárnap, november 15-én. Ebben az évben a perselyadományt a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására fordítják.

A bukaresti tragédia serültjei számára itt Székelyudvarhelyen is van lehetőség a véradásra. Kedden vagy csütörtökön reggel 8 órától, a városi Poliklinikán véradásra jelentkezhet bárki, akinek nincsen betegsége, vagy 1 éven aluli gyermeke.

November 27-29. között idén is megszervezik a Keresem az utam! elnevezésű, hivatástisztázó programot, a székelyudvarhelyi Ferences Kolostorban. A kezdés időpontja 27-én, pénteken este 6 óra.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket kiemelten Bálint Lajos egykori székelyudvarhelyi plébános, későbbi Gyulafehérvári püspök, Erdély első érsekéről szóló könyvet, melyet Exc. Tamás József segédpüspök szerkesztett össze.

Heti szentmise szándékok:

november 8. Vasárnap 9,30

18,30
 + Kovács és Nyisztor családok
     elhunytjaiért

 + id. Gergely Imre
november 10. Kedd 8,00  + Márton és Juliánna
november 11. Szerda  18,30  + Szőcs Ervin – 10 éves megemlékezés
november 12. Csütörtök 8,00  + Dobes József – 6 hetes szentmise
november 13. Péntek 18,30  + Mária Légió elhunyt tagjaiért
november 14. Szombat 18,30  + Ilyés József – 7 éves megemlékezés

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. november 1-én, évközi 31. vasárnap,
Mindenszentek napja

Jövő héten az I-IV. osztályosok vakáción lesznek, ezért kedden és szerdán számukra a plébánián is szünetel a hittanóra. Az V-VIII. osztályosokat és a bérmálkozásra készülő fiatalokat szeretettel várjuk a plébániai hittanórára, katekézisre.

November 1-8. között teljes búcsút nyerhetünk elhunytjaink részére a következő feltételek teljesítésével: meglátogatunk egy temetőt vagy templomot, ezzel a szándékkal szentmisén veszünk részt, szentáldozáshoz járulunk, és a szentatya szándékára elimádkozzuk a Hiszekegyet, Miatyánkot, és Dicsőséget.

November 2-án, hétfőn halottak napja. Este 18,30 órakor ünnepi szentmise keretében megemlékezünk mindazokról, akik egyházközségünkben az elmúlt év folyamán hunytak el. Családjaiknak meghívót küldtünk. A szentmise keretében felolvassuk az elhunytak nevét és külön-külön gyertyát gyújtunk értük. Mivel egyházközségünknek nincs külön temetője, így emlékezünk elhunytjainkra.

November 3-án, kedden, 19,00 órától lesz a Zsolozsmás csoport havi találkozója a plébánián.

November 4-én, szerdán az esti szentmise és szentségimádás után lesz a Lektorok havi találkozója a plébánián.

November 5-én, elsőcsütörtökön délelőtt lesz az ágyhoz kötött idős betegek meglátogatása és ellátása.

November 6-án, elsőpénteken az esti 18,30 órás szentmise alatt szentgyónási lehetőség lesz, utána következik a fiatalok, majd a felnőttek elsőpénteki szentségimádása.

Jövő hétvégén, november 6-8. között a Katolikus Magyar Bibliatársulat bibliás hétvégét szervez a Szent Pió Lelkigyakorlatos házban a prófétákról fiataloknak és felnőtteknek. Jelentkezési határidő november 3. Bővebb információk a kijárati plakátról olvashatók.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket kiemelten Bálint Lajos egykori székelyudvarhelyi plébános, későbbi Gyulafehérvári püspök, Erdély első érsekéről szóló könyvet, melyet Exc. Tamás József segédpüspök szerkesztett össze.

Heti szentmise szándékok:

november 1. Vasárnap 9,30

18,30
 + Fancsali és Simó családok
     elhunytjaiért

 + Csortán Imre
november 2. Hétfő 18,30     Halottak napja
november 3. Kedd 8,00  + Bokor Béla – 6 hetes szentmise
november 4. Szerda  18,30     Lektor Közösség tagjaiért
november 5. Csütörtök 8,00  + Gergely Borbála – 6 hetes szentmise
november 6. Péntek 18,30  + Orosz József

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. október 25-én, évközi 30. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálási felkészítőkre.

Október 29-én, csütörtökön, 18,00 órától a Szent Pio lelkigyakorlatos házban Nt. Sebestyén Péter, azaz Péter-páter lelkiségi író bemutatja legújabb esszékötetét, melynek címe: A jólét délibábja? Az est keretében helyet kap író-olvasók közötti kötetlen beszélgetés is. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak!

Homoródremetében október 31-én, szombaton délután 15,00 órától lesz megemlékezés elhunytjainkról, jó idő esetén a temetőben, esős idő esetén a templomban.

Jövő vasárnap, november 1-jén Mindenszentek napja, templomunkban ünnepi miserend lesz.  A Szent Miklós-hegyi és szombatfalvi temetőkben du. 4 órakor, a bethlenfalvi temetőben du. fél 4 órakor, a kadicsfalvi temetőben du. fél 5 órakor lesz megemlékezés elhunytjainkról.

November 2-án, jövő hétfőn halottak napja. Este 18,30 órakor lesz ünnepi szentmise, amelynek keretében megemlékezünk mindazokról, akik egyházközségünkben az elmúlt év folyamán hunytak el. Családjaiknak meghívót küldtünk. A szentmise keretében felolvassuk az elhunytak nevét és külön-külön gyertyát gyújtunk értük. Mivel egyházközségünknek nincs külön temetője, így emlékezünk elhunytjainkra.

Az elmúlt héten a missziós csoport tagjai kézbesítették az Egyházközségi Értesítő októberi számát. Isten fizesse az ők valamint a szerkesztők munkáját!

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

október 25. Vasárnap 9,30
18,30
 + Sata Elvira – 2 éves megemlékezés
 + István Zoltán
     – 8 éves megemlékezés
október 27. Kedd 8,00  + Kiss Imre – 30 éves megemlékezés
október 28. Szerda  18,30  + Sorbán Lóránt – 5 éves megemlékezés
október 29. Csütörtök 8,00  + Csiki Julianna – 6 hetes megemlékezés
október 30. Péntek 18,30  + Alajos, Berta, Szilveszter,
    Domokos és Lajos
október 31. Szombat 18,30  + Sebők Géza

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. október 18-án, évközi 29. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálási felkészítőkre.

Október 20-án, kedden, 16,00 órától a Márton Áron Ifjúsági Házba, KEZEK „Szeretetre, békére vagy kódolva” című, interaktív előadásra és kiállításra hívják az érdeklődőket. A szervezők – a Pro Educatione Egyesület és a nagyváradi Posticum Kulturális és Ifjúsági Központ –, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, felejthetetlen vallási és egyéni élményt kínálnak a résztvevőknek!

Október 22-én, csütörtökön, II. Szent János Pál pápa emléknapján, Főegyházmegyei Ifjúsági Pasztorációs Bizottság kérése alapján templomunkban 18,00 órától egy órás ifjúsági szentségimádást tartunk a fiatalokért. Szeretettel várjuk az ifjúsági csoport tagjait és minden imádkozni vágyót.

35 éve alkotta meg Lukácsovits Magda festőművész a székelyudvarhelyi Szent Miklós-hegyi ravatalozó Krisztus feltámadása című hármasfalképét. A munkára Bálint Lajos, a Gyulafehérvári Főegyházmegye első érseke kérte fel, aki 5 évvel ezelőtt halt meg. Az évfordulók alkalmával október 24-én, szombaton főpásztori szentmisére, életmű-kiállítás megnyitására, album- és könyvbemutatóra kerül sor. A rendezvénysorozat szentmisével kezdődik szombaton reggel 9 órától a ferences templomban, majd 10,30 órától a Művelődési Házban folytatódik a Lukácsovits Magda erdélyi festőművész életműve-kiállítás és a „Krisztus követségében” című Bálint Lajos-emlékkönyv bemutató ünnepsége.

Jövő hétvégén, október 25-vel kezdetét veszi a téli időszámítás. Vasárnapra virradólag egy órával visszaállítjuk készülékeinket.

Elkészült az Egyházközségi Értesítő októberi száma. A héten a missziós csoport tagjai kézbesíteni fogják családjainknak.

Heti szentmise szándékok:

október 18. Vasárnap 9,30
18,30
 + Magyari Kálmán és Berkeczi Dezső
 + Vécsi Mária
október 20. Kedd 8,00  + Ferencz László Vilmos
    – 13 éves megemlékezés
október 21. Szerda  18,30  + József és Erzsébet
október 22. Csütörtök 8,00  + Grosz Sarolta Piroska
    – 6 hetes szentmise
október 23. Péntek 18,30  + id. Márton Gyula – 1 éves megemlékezés
október 24. Szombat 18,30  + id. Szabó Ferenc

 

A Kis Szent Teréz Plébánia hirdetése
2015. október 11-én, évközi 28. vasárnap

Jövő héten is szeretettel várjuk a gyermekeket és fiatalokat a plébániai hittanórákra és bérmálási felkészítőkre.

Templomunkban naponta szentmise előtt elimádkozzuk a Rózsafüzért. Október a Rózsafüzér hónapja, figyeljünk jobban az imádság napi elvégzésére.

Október 16-án, pénteken, a Gyulafehérvári Caritas az előző évekhez hasonlóan idén is megszervezi az „Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű segélyakciót. A gyertyagyújtás este 6 órától kezdődik a Bethlen-negyedi Dávid Ferenc téren.

Október 17-én, szombaton szervezik meg a Főegyházmegyei Biblia-napot Kolozsváron, „Hogyan maradjak hűséges Isten meghívásához?” mottóval.További részletek a kijáratnál található plakátról olvasható.

Ugyanakkor újabb önsegítő csoportot indít daganatos betegek számára októbertől. Bővebb információt az újságasztalon található szórólapról lehet megtudni.

Közösségünk gyászolja: Mátyás Irmát az Győzelem 20/5 szám alól, elhunyt 66 évesen, temetése kedden délután 3 órakor volt a Szent Miklós-hegyi temetőben, valamint Bakk Péter Attilát a Forrás 1/A/61 szám alól, elhunyt 66 évesen, temetése hétfőn lesz Homoródremetében. Őket és gyászoló hozzátartozóit foglaljuk imáinkba.

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe a kijáratnál megvásárolható heti keresztény sajtótermékeket.

Heti szentmise szándékok:

október 11. Vasárnap 9,30

18,30
 + Geréb Vencel
     – 12 éves megemlékezés

 + Tímár Erzsébet
     – 3 éves megemlékezés
október 13. Kedd 8,00  + László Rodica – 6 hetes szentmise
október 14. Szerda  18,30  + id. Veress Lajos és Gizella
október 15. Csütörtök 8,00  + Sándor Klára
október 16. Péntek 18,30     Forrás Közösség tagjaiért
október 17. Szombat 17,00

18,30
    Gergely Ildikó és Ilyés Nándor
    szentségi házassága
 + Hegyi Vilma és Kiss Edit