Hálaluja

A Hálaluja egyházközségünk ifjúsági ének és zenekara, amely 17 éve Isten dicsőségére szolgál. Zenélésükkel hozzák közelebb Istent az emberek szívéhez a vallásos dalok által. A nyári hónapokat kivéve minden hónap első péntekén ífjúsági szentségimádáson vesznek részt, és aktívan belekapcsolódnak az egyházközség életébe.

1995. február hónap első csütörtökétől a Szent Miklós plébániatemplom havonta egyszer ifjúsági szentmiséknek adott helyet, amelyek az év húsvét vasárnapjától állandósultak. Kezdetben az énekeket lapokra nyomtattuk ki, és ezek segítségével folyt le a szentmise, később már kivetített formában is olvasható volt az énekek szövege. Középiskolás fiatalok amatőr tudással, de annál nagyobb lelkesedéssel segítettek mindezek lebonyolításában. Zenekaruk neve a Hálaluja lett. Első szólóénekesük az ifjúsági szentmisén Simó Zsuzsa volt, a katolikus szeminárium diákja.

A városon közkedvelt lett az ifimise. Nemcsak katolikusok, más felekezetűek is szívesen vesznek részt, de a környék falvaiból is vannak rendszeres látogatói. 2008. július 1-ig voltak az ifjúsági szentmisék a Szent Miklós templomban. 2008. szeptember 1-től a vasárnap esti ifjúsági szentmiséknek a Kis Szent Teréz templom ad helyet. Az 5.200 lelkes egyházközségünk, a 10 éve működő Forrás karizmatikus közösség, a Hálaluja, Huncutok, Taizés és Pitypang ifjúsági csoportok indokolttá teszik, hogy templomunkban is legyen vasárnap esti szentmise.

2010 húsvét napján jubilált az ifjúsági szentmise, amely 15 éve kezdődött el Székelyudvarhelyen. Áldozattal jár a zenészek, énekesek számára a heti próba, a felszerelések utánpótlása, énekeskönyvek nyomtatása, kellékek biztosítása. A 15 év alatt több mint 100 tagja volt a Hálaluja Ifjúsági Ének- és Zenekarnak, akik a jubileumi szentmisére mindannyian meghívót kaptak. Sokan közülük külföldön élnek, illetve már családosok. Összesen 48-an jöttek el, minden generáció képviselve volt. A templom szentélyét megtöltötték az énekesek és zenészek, akik azelőtt össze próbáltak, és kórust alkottak. A megjelent valamikori „hálalujások” jubileumi kitűzőt kaptak és virágot a jelenlegi hálalujásoktól. A szentmisét a plébánia ifjúsági termében hajnalig tartó éneklés, beszélgetés követette. Minden évben van egy közös jutalomtáborozásunk a magyarországi Battonyán, de itthon is el szoktunk menni évente többször közösségépítő kirándulásokra. Eddig háromszor adtunk ki ifiénekes könyveket több ezer példányban az évek folyamán, most is készülünk a zenekarnak egy profi könyvet összeállítani. Igyekszünk szolgálatunkat lelki tartalommal megtölteni, a szentmiséken figyelni és lelkileg belekapcsolódni, szentáldozáshoz járulni. Próbáinkat és a szentmisén való szolgálatunkat mindig közös imával kezdjük, és közös imával fejezzük be. Évente Húsvét, Karácsony és Pünkösd kiemelkedő alkalmaink, amikor visszajönnek a régi tagokból is közénk és belekapcsolódnak az ünnep előtti próbákba és az ünnepi szolgálatba.

Jelenlegi vezető: Pál Zsuzsa