Pitypang

A Pitypang ificsoport egy virágról van elnevezve. A szárát fújva hangot ad ki, ami Istent dicsőíti. Amikor megérik, akkor elszáll a világba, hogy ott mutassa meg Isten szépségét, szeretetét.

A Forrás közösséghez tartozik mint annak egy ifjúsági csoportja. A Pitypang célja, hogy a fiatalokat bensőséges találkozásra vezesse Jézussal, és növekedjenek Jézusban a szentségek, a szentmise egyre tudatosabb megélése által. Törekszenek segíteni egymásnak növekedni az életszentségben.

A Pitypang csoport lelkületét a Keresztirány Erdélyi Katolikus Ifjúsági Szolgálat lelkisége adja. Részt vettek a Keresztirány szervezet vezetői (Sidó Éva és Szilágyi László) által megszervezett programon, ami arra sarkallta őket, hogy összegyűlve megosszák azokat, és közösen növekedjenek.

Ami összeköti őket, az a Keresztirányos programokon együtt megélt élmények (szentmisék, szentségimádások, csoportbeszélgetések, közös tánc bemutatása, akadályverseny), közös kirándulások.

Az ificsoport vezetője a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok karának Tanító és Óvodapedagógus szakán végzett. Továbbá a Keresztirány által elindított egy ifjúsági vezetőképző iskolát, aminek neve H.A.T.-képző (Hited Add Tovább). A csoportvezető szintén ebben az iskolában tanult.

Jelenlegi vezető:  Zsombori Kinga