Immár két évtizede, hogy számomra elnémult az iskolai csengő. Hiányoztak a tanítványok, az emberi kapcsolatok. Fájó érzés volt, s akkor meghallottam a harang hívó szavát. Örömmel éltem meg egyházközségünk alakulását, erősödését. Éreztem, Isten engem is megszólít, be akar vonni munkájába – és munkatársa lehettem. Plébánosomtól kisebb feladatokat kaptam, majd – közel tíz évvel ezelőtt – megbízott a sajtóterjesztés szép és nemes feladatával. Úgy érzem, ma is éppen olyan lelkesedéssel, odaadással végzem ezt a munkát, mint kezdetben, ezért hálát adok az Úrnak, hogy erőt önt belém.
Plébánosom „sajtóapostol”-nak nevez engem, de úgy érzem, nem érdemlem meg ezt a nevet, hiszen az apostoli munkában én csak egy parányi láncszem vagyok. Munkám egyszerűnek, jelentéktelennek tűnik, valójában egy kicsit bonyolult. Templomunkban a Jézus testét karjaiban tartó Fájdalmas Szűzanya szobra mellett van az „újságasztal”, amelyen hétvégeken ott sorakoznak a friss sajtótermékek és a havonta, illetve félévente megjelenő folyóiratok. A kínálat elég gazdag: Vasárnap hetilap, Keresztény élet hetilap, Keresztény Szó katolikus kulturális havilap, Krisztus Világa havilap, Csíksomlyó titka, negyedévenként megjelenő lap, Mégis – a gyulafehérvári kispapok félévenként megjelenő lapja. Karácsony közeledtével bővül a kínálat falinaptárakkal, színes naptárakkal, kalendáriumokkal. Könyvek is kerülnek eladásra, mint: Szentírás, teológiai tárgyú könyvek, egyházi énekes könyvek. Nagy keresletnek örvendenek Karácsony előtt a szentek életéről szóló DVD-k is. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, Húsvét vigíliáján több száz gyertyát adok el a híveknek.
Aki nem ismeri a sajtóapostolkodás kulisszatitkait, egyszerűnek találja az egészet. Postai küldemények átvétele, megrendelések leadása, nagy pénzösszegek időben történő postázása – sorbanállással fűszerezve – mind hozzátartozik a munkámhoz. Munkám prózai oldala az is, hogy néha nem sikerül értékesíteni az összes sajtóterméket, ami gondot okoz. Néha „huncut” cselfogással beszélem rá az embereket, hogy megvásárolják a valójában olcsó sajtóterméket. Ehhez előre el kell olvasnom a kiadványokat, hogy ajánlani tudjam.
Hogy mi a titka annak, hogy mindezek ellenére nem lankad a kitartásom? Erre tréfásan azt szoktam mondani: „úgy ismernek, mint a rossz pénzt”. Igen, ismernek öregek, fiatalok, gyerekek egyaránt. Ismernek a templomban, de az utcán is. Sok-sok szeretetet kapok. Egy mosoly, egy kedves köszönés, egy-egy szál virág, egy simogatás, egy simogató szó, egy meleg kézszorítás, egy „hogy tetszik lenni” kérdés. Hát ez mind a „sajtóapostolkodásom” fizetsége. Mindezt pedig felülmúlja az a sok szeretet és gondoskodás, amely onnan „felülről” jön s amit nap-mint nap megtapasztalok.
Szeretném, ha még sokáig apostolkodhatnék, mert úgy érzem, így is kevés az, amit egyházközségemért, a közösségért teszek.